Regionális Diákszínjátszó Találkozó

észak-magyarország, miskolc

Regionális Diákszínjátszó Találkozó

észak-magyarország, miskolc

észak-

magyarország,

miskolc

előadások

2018

„A magam részéről csak szurkolni tudok, hogy jövőre újra növekedjen a részvevők létszáma, hiszen a szervezők valamint a résztvevők idén is roppant hangulatos találkozót hoztak létre.”

Zuti Krisztián

„A magam részéről csak szurkolni tudok, hogy jövőre újra növekedjen a részvevők létszáma, hiszen a szervezők valamint a résztvevők idén is roppant hangulatos találkozót hoztak létre.”

Zuti Krisztián

észak-

magyarország,

miskolc

előadások

2018

Lévay Diákszínjátszó Csoport (Nincs mese)

„A kamaszlét alapélményeit feldolgozó előadás címéhez híven, a gyermeki, mesei világ érvényvesztését helyezi középpontba.”

Diósgyőri Gimnázium Kisdiákszínpada (Csongor és Tünde)

„Csongor és Tünde egymásra találásának pillanata az egész nap egyik legszebb jelenete volt.”

Soha Színjátszó Kör

„…előadásukban többnyire Kosztolányi és Esti Kornél viszonyát ábrázolják, ebben az alkotók saját kreativitásuknak engednek teret, néhol azonban egy-egy Esti-novella adaptációja is színpadra kerül.”

Főnix Diákszínpad

„…a nézőüdvözlő happeninget követte egy diákok által írt krimi, valamint egy halandzsa szövegre épülő Shakespeare kivonat.”

Komiszak (Érzék-kel)

„…szemünket letakarva, vizuális ingerek nélkül kellett végig járnunk a madáchi színeket, ám cserébe megkaptuk a tapintás, szaglás és ízlelés élményét.”

Diósgyőri Gimnázium Nagydiákszínpadának (marioNETt)

„…lendületes, energiával teli, finom, árnyalt érzelmi állapotokra épülő jelenetek egész sorát élhettük át a nézőtéren.”

Földes Gimnázium (V.Á.Z.A.)

„Üdítő volt megtapasztani, hogy a téma (tudósok a tökéletes élőlény megalkotásán fáradoznak) mennyi kreatív megoldásra adott lehetőséget, és ezeket a kínálkozó lehetőségeket mennyi játékötlettel töltötték meg a játszók.”

Földes Gimnázium (Történet a hetediken)

„…Morris Panych észak-amerikai drámaíró műve tulajdonképpen a hetedik emelet párkányán játszódik, dialógusai pedig az oda felmászó illetve a szobákból kitekintő emberek beszélgetéseiből állnak.”

Zrínyi Gimnázium (www.gondolatebreszto.com)

„…a világ teremtésének és isteni működtetésének ábrázolására egy számítógépes játékprogram készítésének folyamatát felhasználó előadás a téma népszerű megoldásai mellett a közösségi színház formáját felhasználva egyedi ötleteket is tartalmazott.”

észak-

magyarország,

miskolc

díjak és

minősítések

2019

Tengerjáró a zöld kékségben

Rendező: dr. Lukácsné Eisner Éva és Lukács Ákos

ARANY MINŐSÍTÉS

Szívünk nem reszket

Rendező: dr. Puskás István

EZÜST MINŐSÍTÉS

A bárányfelhő-bodorító ( na meg: Ki a legény a csárdában?)

Rendező: Várhidi Attila

BRONZ MINŐSÍTÉS

Bolondok

Rendező: Izsó Angelika

BRONZ MINŐSÍTÉS

Randi

Rendező: Izsó Angelika és Kucskár Huba

BRONZ MINŐSÍTÉS

Tengerjáró a zöld kékségben

Rendező: dr. Lukácsné Eisner Éva és Lukács Ákos

CSOPORTOS KÜLÖNDÍJ
KIEMELKEDŐ CSAPATMUNKÁÉRT

Kucskár Huba

 

EGYÉNI KÜLÖNDÍJ

SZÍNÉSZI MUNKÁÉRT

Rontó Zoltán

 

EGYÉNI KÜLÖNDÍJ

SZÍNÉSZI MUNKÁÉRT

Bujdosó Virág

 

EGYÉNI KÜLÖNDÍJ

LEGJOBB NŐI SZEREPLŐ

Puskás Balázs

 

EGYÉNI KÜLÖNDÍJ

LEGJOBB FÉRFI SZEREPLŐ

Tengerjáró a zöld kékségben

Rendező: dr. Lukácsné Eisner Éva és Lukács Ákos

ARANY MINŐSÍTÉS

Szívünk nem reszket

Rendező: dr. Puskás István

EZÜST MINŐSÍTÉS

A bárányfelhő-bodorító ( na meg: Ki a legény a csárdában?)

Rendező: Várhidi Attila

BRONZ MINŐSÍTÉS

Bolondok

Rendező: Izsó Angelika

BRONZ MINŐSÍTÉS

Randi

Rendező: Izsó Angelika és Kucskár Huba

BRONZ MINŐSÍTÉS

Tengerjáró a zöld kékségben

Rendező: dr. Lukácsné Eisner Éva és Lukács Ákos

CSOPORTOS KÜLÖNDÍJ
KIEMELKEDŐ CSAPATMUNKÁÉRT

Kucskár Huba

 

EGYÉNI KÜLÖNDÍJ

SZÍNÉSZI MUNKÁÉRT

Rontó Zoltán

 

EGYÉNI KÜLÖNDÍJ

SZÍNÉSZI MUNKÁÉRT

Bujdosó Virág

 

EGYÉNI KÜLÖNDÍJ

LEGJOBB NŐI SZEREPLŐ

Puskás Balázs

 

EGYÉNI KÜLÖNDÍJ

LEGJOBB FÉRFI SZEREPLŐ

A 2024. évi
regionális diákszínjátszó találkozókat
A következő időpontokban
rendezzük meg

Megjegyzés: az előzetes bejelentéssel szemben lesz 2024-ben mégis RDT Dél-Alföldön is! Nagy öröm, hogy a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra vállalta a megrendezés feladatát. Hajrá, Dél-Alföld!

Dél-Alföld,
Szeged

2024.
május 17.

Szervező: Gila Gabriella
gilagabriella@agoraszeged.hu
zsűri:

Nyugat-dunántúl,
győr

2024.
április 20-21.

Szervező: Balla Richie
bariich@gmail.com
zsűri:

dél-Dunántúl,
pécs

2024.
ápr.22-23.

Szervező: Tóth Zoltán
alapitothzoli@escfilm.hu
zsűri:

észak-alföld,
debrecen

2024.
április 5.

Szervező: Bagossi Edit
bagossi.edit@adyigimi.com
zsűri:

Észak-Alföld,
nyíregyháza

2024.
május 17-18.

Szervező: Demarcsek Zsuzsa
demarcsekzs@gmail.com
zsűri:

közép-dunántúl,
aba

2024.
május 3.

Szervező: Gőbölös Gábor
a_mozgas_torvenye@gmail.com
zsűri:

Közép-Magyarország
Budapest (NNÁ)

2024.
április 26-28.

Szervező: Eck Attila
atis.eck@gmail.com
zsűri:

Közép-magyarország,
budapest (KIMI)

2024.
április 20-21.

Szervező: Farkas Atilla
farkas.atilla.89@gmail.com
zsűri:

Észak-Magyarország,
Miskolc

2024.
április 29.

Szervező: Lukács Ákos
lukacs.akos85@gmail.com

zsűri:

A fesztivál szervezője:

Országos Diákszínjátszó Egyesület

Levelezési cím:

7633 Pécs, Endresz György utca 2/B.

www.diakszinhaz.hu

Telefon: +36 70 673 8805

Email: odeposta@gmail.com

Facebook »

Adatkezelési irányelvek

Süti - cookie szabályzat

Impresszum

Design: Divéki Péter, amadé KM 

Arculat: Kozsahuba Kata, Facebook 

ODE APP letöltés:

A fesztivál szervezője:

Országos Diákszínjátszó Egyesület

Székhely: 9024 Győr, Közép utca 9.

Levelezési cím: 1775 Budapest, Pf. 63

www.diakszinhaz.hu

Email: odeposta@gmail.com

Facebook »

Adatkezelési irányelvek

Süti - cookie szabályzat

Impresszum

Design: Divéki Péter, amadé KM 

Arculat: Kozsahuba Kata, Facebook