KÖZÉP-DUNÁNTÚL, VESZPRÉM
KÖZÉP-DUNÁNTÚL, VESZPRÉM
Közép-dunántúl,
veszprém
előadások
2019
Csütörtökön az Ady Endre Gimnázium látta vendégül a fesztivál résztvevőit Várhalmi Ilona Cila mama vezetésével, aki az ottani igazgatóhelyettesi és egyben a drámatagozat vezetőjének szerepét tölti be. Pénteken pedig a Páholy Ifjúsági Színház adta játékterét a diákszínjátszóknak Végh Veronika irányításával, aki egyben a színház vezetője is.
Értékes előadásoknak, merész vállalkozásoknak és bravúros összjátékoknak lehettünk szem- és fültanúi. Klasszikus szövegektől kezdve a kortársakig bezárólag az improvizációkból szerkesztett játékig szinte mindent felsorakoztattak az előadók. Az igazi értékét a fesztiválnak a diákok frissessége és ötletessége adta.

díjak és
minősítések
2019
Dél-Alföld,
Kecskemét
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Józsa Kata
zsűri: Fekete Anikó, Keresztúri József
Nyugat-Dunántúl,
Szombathely
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Balláné Bálint Betty
zsűri: Tóth Orsi, Perényi Balázs
Dél-Dunántúl,
csurgó
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Ákli Krisztián
zsűri: Kéri Kitti, Perényi Balázs
Észak-Alföld,
Debrecen
2020.
iDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Várhalmi Ilona
zsűri: Fekete Anikó, Keresztúri József
Észak-Alföld,
Nyíregyháza
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Demarcsek Zsuzsa
zsűri: Sebők Bori, Jászay Tamás, Regős János
Közép-Magyarország,
Budapest
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Zuti Krisztián
zsűri: Bori Viktor, Pap Gábor ÉS Hajós Zsuzsa, Balla Richie
Közép-Dunántúl,
Veszprém
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Darabos Petra
zsűri: Gyevi-Bíró Eszter, Szivák-Tóth Viktor
Észak-Magyarország,
Miskolc
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Kertész Ádám
zsűri: Jászay Tamás, Zuti Krisztián
RDT
HELYSZÍNEK
és időpontok
2020
Dél-Alföld,
Kecskemét
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Józsa Kata
zsűri: Fekete Anikó, Keresztúri József
Nyugat-Dunántúl,
Szombathely,
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Balláné Bálint Bernadett
zsűri: Tóth Orsi, Perényi Balázs
Dél-Dunántúl,
csurgó
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Ákli Krisztián
zsűri: Kéri Kitti, Perényi Balázs
Észak-Alföld,
Debrecen,
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Várhalmi Ilona
zsűri: Fekete Anikó, Keresztúri József
Észak-Alföld,
Nyíregyháza
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Demarcsek Zsuzsa
zsűri: Sebők Bori, Jászay Tamás, Regős János
Közép-Magyarország,
Budapest
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Zuti Krisztián
zsűri: Bori Viktor, Pap Gábor ÉS Hajós Zsuzsa, Balla Richie
Közép-Dunántúl,
Veszprém
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Darabos Petra
zsűri: Gyevi-Bíró Eszter, Szivák-Tóth Viktor
Észak-Magyarország,
Miskolc
2020.
IDŐPONT HAMAROSAN!
Szervező: Kertész Ádám
zsűri: Jászay Tamás, Zuti Krisztián
A fesztivál szervezője:
Országos Diákszínjátszó Egyesület
Levelezési cím:
7633 Pécs, Endresz György utca 2/B.
Telefon: +36 70 673 8805
Email: odeposta@gmail.com
Design: Divéki Péter, amadé KM
Arculat: Kozsahuba Kata, Facebook
ODE APP letöltés:
A fesztivál szervezője:
Országos Diákszínjátszó Egyesület
Levelezési cím: 7633 Pécs, Endresz György utca 2/B.
Telefon: +36 70 673 8805
Email: odeposta@gmail.com
Design: Divéki Péter, amadé KM
Arculat: Kozsahuba Kata, Facebook
ODE APP letöltés: